Dr. Bálint Lehel ortopéd sebész specialista vagyok. Kiemelt szakterületem a nagyízületi profetika, együlésben végzett kétoldali protézis beültetés (csípő és térd protézisek), különös tekintettel a fiatal és aktív betegcsoport számára legelőnyösebb csípőízületi felszínpótló protézis beültetésekre és az „egyénre szabott” teljes, illetve részleges térdprotézisek különleges fajtáira.
Ezen felül nagy számban végzek sportsebészeti műtéteket, artroszkópos térd-, váll-, valamint minimál invazív láb- és kézműtéteket.

Tanulmányok
Az orvosi egyetemet Pécsen végeztem 1992-ben. 1997-ben szakvizsgáztam ortopédiából dicsérettel, majd 1999-ben Los Angelesbe kerültem ahol a UCLA ösztöndíjasaként tudományos, kutató munkát végeztem. 2005-ben tudományos munkám eredményeként PhD fokozatot szereztem „summa cum laude” minősítéssel.
Orvosi elhivatottság
Mindig is vonzódtam a mechanikai szerkezetekhez és azok megjavításához. Máig is szeretek motorokat bütykölni, ezermesterkedni. Az ízületek és a mozgató vázrendszer gyógyítása is hasonló kihívásokat rejt számomra, ezért választottam az ortopéd sebészetet szakterületemnek. Ezen belül is a kedvenc specializációm az endoprotetika és a technikai újdonságok alkalmazása.
A munkám számomra hivatás. Ha a beteg elégedett és fájdalmatlan, akkor teljes életet tud élni – mindig ez a célkitűzés. Emellett általános célom, hogy a legtöbbet hozzam ki a munkámból, és mindig minden körülmények között a maximumon teljesítsek. Folyamatosan törekszem a professzionális, ügyfélközpontú hozzáállásra.
Szakmai tapasztalat
Magyarországon, USA-ban, Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Belgiumban valamint Angliában szereztem széles körű nemzetközi tapasztalatot az ortopéd sebészet különböző szakterületeiből. 2004-ben az angliai Birminghambe hívtak, ahol több magánkórházban is lehetőségem adódott a legújabb és leginnovatívabb műtéti eljárásokat a mindennapi gyakorlatban alkalmazni. Ezek közül leginkább említésre méltó a felszínpótló csípőprotézis beültetés, amelyet annak feltalálójától, egyben mentoromtól, Dr. Dereck McMinntől tanultam és 2006-ban elsőként végeztem Magyarországon. Ez a fajta csípő protetizálás a fiatal és aktív csípőbetegek panaszaira adhat különleges megoldást.
Angliai éveim alatt több mint 10.000 ortopéd sebészeti műtétet végeztem, zömmel nagyízületi protézis beültetés (elsősorban csípő és térdprotézis műtétek) valamint sportsebészeti beavatkozások formájában.
Tagja illetve alapító tagja vagyok számos nemzetközi szervezetnek többek között: Angol Királyi Sebészi Társaság (FRCS), Britt Ortopéd Társaság (BOA), Európai Ortopéd Társaság (EFORT), Amerikai Ortopéd Sebészek Akadémiája (AAOS), Nemzetközi Ortopéd Társasaág (SICOT), Magyar Ortopéd Társaság (MOT), Hungarian Orthopaedic Legion (HOL), Magyar Váll és Könyöksebészek Társasága. 2011-ben kerültem az Angol Királyi Sebészi Kollégium (FRCS) tagságába.
Számos nemzetközi kutatási projekt vezetője és nemzetközi szakmai folyóirat felkért bírálója vagyok.


